Szekeres István
A székely írás és
az ótörök írás kutatója

Életrajz

 

Annak, hogy írástörténettel kezdtem foglalkozni, sorsot súlyosan determináló előzményei vannak.

— Békéscsabán születtem 1940. október 25.-én. Apámnak Ködmön Lajossal közös rövidáru nagykereskedése volt üzletük államosításáig. Ezért az általános iskola elvégzése után, „származásom” miatt gimnáziumba, technikumba sem vettek fel. Sőt! — a tanév elején „létszám feletti” indokkal még kismotor szerelő ipari tanuló szerződésemet is felbontották! Így lettem üvegező-képkeretező inas 1954 szeptemberében, mert a városban már minden más hely betelt. Ám, kora gyermekkoromtól az irodalom és a történelem érdekelt. A háború után a Munkácsy Mihály Múzeum könyvtárában Féja Géza volt a könyvtáros, akivel hamar beszédes viszonyba kerültem.

1957. augusztus végén szabadultam, mint üveges segéd, s ugyanakkor magánvizsgát tettem a gimnázium első osztályának anyagából. Így lettem, lehettem 1957 szeptemberétől a békéscsabai Rózsa Ferenc Gimnázium második osztályos tanulója. Édesanyám igen kis fizetése mellett is vállalta, hogy nappali tagozaton tanulhassak tovább. Csoda, hogy túlélte a letartóztatásom.

Csak az ÁVH utódszervezetének zárkamagányában döbbentem rá, hogy nagyra törő terveimet már csírájában megütötte a dér. Belőlem — itt — író, vagy költő nemigen lesz.

— 1956. november másodikára virradó éjjel vonultak át Békéscsabán a szovjet csapatok. Több mint háromszáz tank nem is ment tovább. Jaminán túl, egy dűlőúton „letáboroztak”. Ezért nemzetőr lettem. Negyedikén reggel, a laktanya szétlövése után a ránk támadó tankok előtt tettük le fegyvereinket.

Igazságérzetem a végletekig felháborította a szovjet-orosz intervenció és Kádárék árulása; a bosszúálló pufajkások gyilkos kíméletlensége; a gyulavári fiatalok 10-15 évi börtönre, közülük Mány Erzsébet és Farkas Mihály halálra ítélése és kivégzése; s hogy bennünket, akik fegyvert fogtunk a hazánkért: ellenforradalmárként lecsőcselékeztek! Ezért 1958 márciusáig röpcéduláztam. Másképp nem tehettem.

1958. szeptember 16.-án reggel tartóztattak le a gimnáziumban.

— 1958. október 16.-án Szabó fhgy. laponkénti aláírásra elém tette a kihallgatási jegyzőkönyveket, amely lapok között olvashattam először Molnár Rezső igazságügyi kéz és gépírásszakértő, írásomat — „minden kétséget kizáró” — velem azonosító véleményét. Bár sorait akkor csak kétszer futhattam át, szakszerű megállapításai örökre belém vésődtek! — akkora volt a csalódásom! Egy grafológiai tárgyú könyv olvasása után addig laikusan azt hittem, hogy csak a folyóírások íróját lehet írása alapján azonosítani; a nyomtatott nagybetűkkel írókét nem. Súlyosan tévedtem!

A Megyei Bíróság fiatalkorúként egy év börtönbüntetésre ítélt, amit három év próbaidőre feltételesen felfüggesztett. A megyei ügyész fellebbezése után a Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bírósága 1959. január 27.-én az ítéletet helyben hagyta.

Benke Valéria művelődésügyi miniszter VIII. fokú fegyelmi büntetésben részesített azzal, hogy „a III. osztályt más gimnáziumban megismételheti.” Erre a békési Állami Szegedi Kis István Gimnáziumot jelölték ki, ahol 1961-ben jó rendűen érettségiztem, mert orosz nyelvből nem voltam hajlandó jobb jegyért szóbelizni. Egyetemre nem javasoltak, s bár álnéven már több év óta publikáltam, újságíró sem lehettem.

Behívtak katonai szolgálatra. Ott ért a felhívás, hogy érettségizettek jelentkezhetnek hivatásos tisztiiskolákra. Mivel letelt a 3 év próbaidő, s a hatályos BTK szerint büntetlen előéletű voltam, beadtam jelentkezésemet a Kilián György Repülőtiszti Iskolára, mert feljebbvalóim beszélték, hogy tiszteket felvesznek minden egyetemre. De önéletrajzomban feltüntettem fiatalkorú elítélésemet, mert tudtam, hogy utánanéznek. S bár vitorlázó pilóta múltammal „hajózó” (vadászpilóta) szerettem volna lenni, a felvételi bizottság kérdésére: „Műszaki tisztként számíthatunk önre?” — rövid gondolkodás után — igennel válaszoltam. Így lettem a Kilián György Repülőtiszti Iskola műszaki tagozatának hallgatója.

— Csakhogy: a BM. Békés megyei Rendőrfőkapitányság III/III. alosztálya közbelépett:

„A tiszti iskola elhárító tisztje 1963 januárjában értesítést kapott, hogy Szekeres növendék ellenforradalmi ténykedéséről és a bírósági eljárásról a Békés megyei belügyi szervek tablókat készítettek. E tablókat 1959 – 1963-ig Békés Megye egész területén bemutatták. Az a tény, hogy Szekeres István a tiszti iskola növendéke lett és még abban az időben is megyeszerte ismertették ellenforradalmi cselekményeit, súlyosan kompromittálta a tiszti iskolát.

Ezért a Kilián György Repülő Tiszti Iskola parancsnoka az elhárító szervek javaslatára kérte az Országos Légvédelmi Parancsnokságtól Szekeres növendék sorállományba helyezését.”

Brassói Tivadar alezredes Iskola Pk. már 1963. április 23.-án felterjesztette áthelyezésem kérelmét, amikor békeidőben rendkívüli esemény történt:

— 1963. május 4.-én, szombaton, elöljáróim hirtelen kivettek az őrszolgálatból, majd öt-tíz perc múlva a szolnoki Közgazdasági Technikum lányaival közös énekkarunk őrszolgálatban érintett többi növendékét is, és rögvest Budapestre küldtek busszal bennünket a Váci-utcai Tiszti Klubba, szerepelni.

Már csak négy-öt műsorszám volt hátra, amikor megérkeztünk. A lányok nem voltak ott. A karvezető énektanárnő sem. Vele az utolsó műsorszám alatt ért fel a személyautó. Szereplésünk után a hárosi laktanyába vittek minket aludni. Vasárnapra egész napos kimenőt kaptunk.

— Takarodó után érkeztünk haza. Izgatottan tódultak ki szobáikból társaink a folyosóra azzal a hírrel, hogy: „Gyömreit lelőtték az őrhelyen! Két golyót kapott a tüdejébe. De még élt, amikor elvitte a mentő.” Másnap, a kivizsgáláskor szembesítettek azzal, hogy én voltam a „célpont” — és életem annak köszönhetem, hogy elöljáróim kivettek az őrségből. (A gyilkossági kísérlet a BM. Békés megyei RFK. III/III-as Alosztálya akciója volt. (L.: „Mikor ki szót emelt” I.-II. és III.)

Mihályi Endre szds. tagozatparancsnok, 1963. június 15.-én közölte, hogy áthelyeznek a karbantartó zászlóaljhoz, s ősszel, a sorállománnyal együtt szerelnek le. A Honvédelmi Minisztériumba behívott Édesanyámnak a Személyügyi Főcsoportfőnökségen Komáromi Ödön őrnagy pedig javasolta:

— „Ha a fia leszerel, nehogy hazamenjen Békéscsabára, mert ott nincs biztonságban az élete.” Édesanyám azonnal felmondta állását, és Budapesten próbált valamilyen munkát és albérletet keresni. Így kerültem (kerültünk) Budapestre, ahol az előzmények után rögtön kényszert éreztem arra, hogy írástörténeti tárgyú könyveket (is) olvassak. Így, ezzel indult fél évszázada írástörténeti tevékenységem.

— 1964-ben a Magyarország hetilapban a sumér és az egyiptomi írás összefüggéséről, vagy annak teljes kizárhatóságáról jelent meg írás, ami alaposan felkeltette ez irányú érdeklődésem. A következő negyedszázadban a Fővárosi Szabó Ervin, az Országos Széchenyi és a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár írástörténeti tárgyú könyveit, a katalógusokban rendszerezett szerzők szerint tanulmányozva, szükség szerint, többször is elolvastam. Csak e negyedszázad után kezdtem foglalkozni a székely és ótörök írás betűinek történetével, mert nem értettem egyet Vékony Gábor (1987) arámi és „párthus” betűszármaztatásaival, a koraavar tárgyfeliratok olvasataival, és minden tiszteletem ellenére Forrai Sándor (1988) könyvében sem a csupán betűformákon alapuló felszínes egyeztetésekkel és származtatásokkal.

Ezért alkottam meg egyetemes írástörténeti ismereteim alapján a történeti összehasonlító jeltörténet módszerét, mert ábécék betűinek származását csak egy módon tudjuk hitelesen bizonyítani:

Ha a betűk piktogram előzményét abban a piktográfiában tudjuk piktogram előzményeikkel rendre összevetve azonosítani, amelyből származtak.

Írástörténeti műveletének elvégzése azért lehetséges, mert az alkotók és átvevők a jelentésüket rajzukkal együtt, a saját nyelvükön olvasva tanulták meg. Ezért a belőlük képzett betűk származását és a betűalkotók nyelvét is bizonyítani tudjuk hangértékükkel, mert a steppei írástörténeti kultúrkörben hangértéküket — néhány mássalhangzó hangkapcsolattól eltekintve — a jelentések szavainak szókezdő, vagy (olykor hangtörténeti okok miatt) véghangzó hangjával kapták!

Ezért nincs is más feladatunk, mint a már azonosított piktográfia hiteles szakirodalmában a betűk rajzával rendre megkeresni piktogram előzményű rajzukat és jelentésüket, és hangértékük igazoló, szókezdő, vagy véghangzó hangjával rekonstruálni (helyreállítani) a betűalkotó nyelven piktogram előzményű jelentésük hangértékadó szavát. Ily módon rajzukkal és jelentésükkel, hitelesen tudjuk azonosítani piktogram előzményüket abban a piktográfiában, amelyből származtak. Kizárva minden más valótlan feltevést és laikus ráfogást!

— Első, „bemutatkozó” írástörténeti előadásomat Felsőőrön, a ZMTE Negyedik Magyar Őstörténeti Találkozóján tartottam 1989. július 22.-én egy ó-kínai felirat piktogramjairól. Utána már rendszeresen írtam tanulmányaim a ZMTE nagyrendezvényeire.

 

Nyelvek

 

A magyar nyelven kívül, más nyelvekkel is volt szerencsém ismerkedni, ami hasznos volt a mértékadó, többségében nem magyar nyelvű írástörténeti irodalom megismeréséhez.

A szlovák nyelvvel anyai rokonságomban és az 1940-es években még kétnyelvű csabai környezetben. De megszeretni nem tudtam, ezért az általános iskola 5. osztályában a szlovák helyett az orosz nyelvet választottam.

A német nyelvet a békéscsabai gimnáziumban kezdtem tanulni. Békésen az osztályok második idegen nyelvként francia és latin nyelvet tanultak. Ezért német nyelvből mindig magánvizsgát tettem.

Angol nyelvvel először a II. osztályú nemzetközi rádiótávírász tanfolyamon találkoztam. A DETERT hajóin a rádiótávírász volt a kapcsolattartás és a szállítmányozás intézője. A tanfolyam végén mondták meg, hogy felvételnél van egy előfeltétel: a „feddhetetlenség”. Én pedig akkor, még piros útlevelet sem kaptam.

Bolgár nyelvvel a Bolgár Kultúra rendezte tanfolyam szemeszterein ismerkedtem, amit Nagypál Teréz tanárnő tartott a lelkesen érdeklődőknek.

Török nyelvvel 1980-ban, első törökországi utunk alkalmával kezdtem ismerkedni. Egy könyvtárból kölcsönzött nyelvkönyvből „bevágtam” pár száz szót és némi nyelvtani anyagot.

 

Munkahelyeim (Bp. XIII. Cserhalom utca 6.)

 

1964-1966: Folyamszabályozó és Kavicskotró Vállalat. (FOKA)

1966-1967: É. M. Anyagellátó és Készletező Vállalat

1967-1990 Mélyépítő Vállalat Észak-pesti Betongyára

1990-1998 Transzbeton Kft.

1998-2001 Transzbeton Rt.

2001-2001 Holcim Beton Rt.

 

Elismerések

 

Rehabilitáció keretében a Honvédelmi Miniszter 20/1995 sz. határozatával FŐHADNAGGYÁ léptetett elő.

1956-OS EMLÉKÉREM (Budapest, 1996. október 21.)

EMLÉKLAP SZEKERES ISTVÁNBÉKÉSCSABAI FORRADALMÁRNAK (Békéscsaba 2006. október 23.)

ARANYKOR bronz fokozat (Budapest,2011. október 12.)